többnyelvű műsorvezető - tolmács - fordító
       
HU
Otthon jártam: Székelyföld Kerékpáros Körversenye
(2017. augusztus 21. 13:50)

Mindig is vallom, hogy szerencsésnek mondhatom magam. Székelynek születtem, és egy sokoldalú, többnyelvű régióban nőttem fel Erdély területén. Ha van rá mód, igyekszem népszerűsíteni a hazámat, hiszen meggyőződésem, hogy Székelyföldet láthatóbbá kell tenni a világban. Ezt az elvet vallják 2007 óta kerékpáros körversenyünk szervezői is, akiknek nem titkolt célja már a kezdetektől fogva, hogy körbekalauzolják a külföldi és hazai sportolókat a régión, és megmutassák többek közt a szurkolóknak és a látogatóknak is, hogy Székelyföld kulturálisan, emberileg és adottságilag egy gazdag vidék. Van benne potenciál! Ezért született meg Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek első alkalommal 18 évesen voltam műsorvezetője, pontosabban többnyelvű moderátora. És ma is vallom, hogy életem egyik legjobb döntése volt tizenegyedikes diákként felhívni a polgármester Ráduly Róbert Kálmánt, és megkérni, hogy adjon lehetőséget számomra. Azt mondta, hogy próbáljuk meg. Megpróbáltam, és azóta karrier lett belőle. A hobbit hivatássá alakítottam, és ezért életem alkonyáig hálás leszek városomnak.

Még ha kilenc éve nem is élek Csíkszeredában, tudásomat igyekszem otthon is kamatoztatni, szerencsére idén is sikerült. Ebben a szezonban volt lehetőségem hazamenni Székelyföld Kerékpáros Körversenyére, ami ismét hatalmas élményt nyújtott számomra. Négy gyönyörű napon dolgozhattam, bemutathattam a versenyt, közvetíthettem a befutókat és szórakoztathattam a helyi szurkolókat. Ezen a versenyen mindezt hetedik alkalommal tettem, ezúttal is imádtam!

Idén premierként Sepsiszentgyörgyön kezdődött el a verseny. A csapatbemutató után következett a rövid, utcai időfutam, a prológ. Rengeteg háromszéki néző követte az eseményeket. Örömhír a székelyek számára, hogy a csíki Tusnad Drag Cycling Team versenyzője, Nicolae Tanovitchii volt aznap a leggyorsabb, így övé lett az összetett éllovasának járó trikó. 

Másnap a kastélyok etapját rendezték meg Kovászna és Székelyudvarhely között. A festői tájakon áthaladó első szakaszt egy német versenyző, Christian Mager nyerte meg, és szépen lassan el is dőlt, hogy a fiatalember csapata, az osztrák Hrinkow képviseli a legnagyobb erőt a körversenyen. 

Az udvarhelyi közönség a második szakasz rajtját is végignézhette, ugyanis a királyetapot - amelyen a Libán-tetőn kívül a Cekendet és a Tolvajost is meg kellett mászni - Székelyudvarhely és Csíkszereda között rendezték meg. A kemény emelkedőkkel tarkított etapon ismét az osztrákok domináltak, így az utolsó napon (aug. 12., szombat) már ők voltak a favoritok a körverseny megnyerésére.

A nagy finálé két részből állt. Szombat délelőtt a Tolvajos-tető és Hargitafürdő között egy időfutam, délután pedig Csíkszeredában, a városi körpálya várt a mezőnyre. A nap végén osztrák győzelem született, Patrick Bosman lett a bajnok Székelyföld Kerékpáros Körversenyén, 2017-ben.

Az eredményeknél azonban sokkal fontosabb, hogy a közönség ezúttal is kilátogatott a helyszínekre, és élvezte a régió legfontosabb sporteseményét. Számomra kedves élmény, hogy sok ismerős arc előtt vezethettem a műsort. Társam volt idén Szép Zoltán, akinek köszönöm a munkát, és további sok sikert kívánok!

Gratulálok a szervezőknek, a versenyzőknek, és persze Novák Károly Eduárdnak, aki paralimpiai bajnokként 41 évesen is befejezte a négynapos viadalt!

Vissza