Élménydús hétvége az erdélyi erődtemplomoknál
(2014. július 14. 15:13)
Mesébe illő versenyre került sor múlt hétvégén Nagyszebenben és környékén. A bukaresti No Stress egyesület és a romániai Evangélikus Egyház közös szervezésében rendezték meg az Erdélyi Erődtemplomok Körversenyét.
A 247 rajtolóból álló mezőny nemcsak egy kitűnő szervezésű sporteseményen vett részt, hanem megismerkedett a szász kultúrával, szokásokkal, valamint a csodálatos erődtemplomokkal. A kampány célja a szászvidék turizmusának fejlesztése, promoválása volt. Nem csoda, hogy a két versenynapon több erődtemplomot is megtekinthettek a résztvevők.
Első nap Nagyszebenből Keresztényszigetre (Cristian, Großau) indult a mezőny. Rövid látogatás és kóstoló után Kisdisznód következett (Cisnădioara, Michelsberg). Ott Ştefan Cosoroabă evangélikus lelkész tartott bemutatót, majd a sereg a nagyszebeni Turnişor (Neppendorf) templomhoz érkezett. A helyiek szász táncokat adtak elő és fúvos zenekar is koncertezett.
Vasárnap két szakasz következett. Előbb a nagyszebeni Brukenthal gimnázium udvarából távozott a mezőny, a célvonalat Nagydisznódon húzták meg (CIsnădie, Heltau). A körverseny utolsó szakaszát Nagydisznód és Felek (Avrig, Freck) között rendezték, a Brukenthal palota nyárikertjébe érkezett a népes csoport. Ott pompás díjátadó ünnepséget rendeztek, több meglepetéssel rukkoltak elő a szervezők.
Egy felejthetetlen hétvégében volt részem, megtiszteltés volt vezetni a műsorokat és kommentálni a versenyt. Újra meggyőződhettem arról, hogy Erdély felfoghatatlanul gazdag kultúrával rendelkezik. Kötelességünk vigyázni rá!
További információk: www.nostresstriathlon.ro