többnyelvű műsorvezető - tolmács - fordító
       
HU
(2023. szeptember 12. 11:16)
Vérprofi útvonalkialakítás, tervezés és lebonyolítás jellemezte idén a Brassói Futófesztivált. A szervező egy olyan meghívásos versenyt hozott létre, amelynek 10 kilométeres távját hivatalosan is lemérte a World Athletics, a futók pedig tisztában voltak vele, hogy a gyors, szinte teljesen egyenes pályán megdönthetik a világcsúcsot is. Ez meg is történt, a kenyai Agnes Ngetich 29 perc 24 másodperc alatt teljesítette a nők tízezer méteres versenyét!
(2023. augusztus 21. 11:07)
Középiskolás éveim végén Székelyföld Kerékpáros Körversenye volt az első nemzetközi sportesemény, amelyen mikrofont ragadtam. Eltelt azóta több mint 15 év, de még mindig megdobogtatja a szívem ez a verseny, és ez nem gondolom, hogy valaha is változni fog. És ez így normális, a vér nem válik vízzé, ez a hazai pálya számomra. Idén egy páratlan versenyünk volt, a színpadon pedig párosban dolgoztunk. Szép Zozó barátom és jómagam. Nagyon sikeres 4 nap volt, gyönyörű tájak, régi ismerős arcok, kemény sportolók. Az összetettben az osztrák Martin Messner győzött, mindössze 5 másodperces előnnyel. Legjobb román Cristi Raileanu lett a 3-ik helyen, legjobb magyar pedig Karl Ádám, aki a 7-ik pozícióban zárt bő egy perc hátránnyal. Gratulálok a sportolóknak, a szervezőknek, köszönet a szurkolóknak!
(2023. május 16. 12:15)
Ahogy véget ért a Graz melletti triatlonverseny, utaztam is Bécsbe, hogy elérjem a szombat esti Bécs-Bukarest repülőjáratot. Másnap már a román fővárosban prezentáltam. A 12-ik OMV Petrom Bukarest Félmaratont rendezték meg, a hétvége folyamán több mint 15 ezren vettek részt az eseményen. A vasárnapi főversenyen remek hangulatban új pályacsúcs született: az etióp Yerga Berihun 1:00:55-ös ideje monumentálisnak számít, ráadásul ketten is beértek 1 óra 1 perc alatt. A hangulat varázslatos volt, a színpad előtt több ezren melegítettek be diszkó hangulatban, majd futották le a 10 vagy a 21 km-es táv valamelyikét, egyéniben vagy csapatban. Menő volt, októberben folyt. köv. a maratonon!
(2023. május 16. 11:22)
Hihetetlen, de az Ultrabalatonon az 5-13 fős csapatok rajtoltatása úgy néz ki, hogy hajnali 3 órától este 18 óráig percenként indulnak a csapatok egyenként! Ezt nehéz elképzelni, de igaz. Annyira népszerű a verseny, hogy nagyjából 20 ezren vesznek részt rajta minden évben. Egy ideje én is szerepet vállalok többnyelvű szpíkerként, és imádom. Még úgy is, hogy nagyon megterhelő, hisz párban dolgozunk, van két műsorvezetőpáros, akik háromóránként váltogatják egymást. Még így is bő 10 óra jutott nekem idén, de hatalmas élmény, mert a versenyzők arcán látható öröm és izgalom leírhatatlan. A Balatont kerülik meg a csapatok, az össztáv több mint 210 km. Gratulálok mindenkinek, szervezőknek és versenyzőknek egyaránt!
(2023. április 19. 08:35)
Idén is teltházas maratoni hétvégét rendeztek Kolozsváron. Négyezren indultak a vasárnapi versenyeken. A nagy népszerűségnek örvendő viadalon idén extra motivációt jelentett, hogy a dobogósok belépőjegyet nyertek a budapesti atlétikai világbajnokság első napjára. Ahogy az lenni szokott, kenyaiak vitték el az aranyérmeket a klasszikus, 42.195 kilométeres távon, de egy tucat magyar nemzetiségű futó is szerzett érmet a különböző kategóriákban.
(2020. május 25. 11:47)
(2019. december 08. 08:55)
A Magyar Gokart Szövetség megbízásából a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge (Közép-Kelet Európai Kupa) díjátadóján vezethettem műsort Budapesten. Megtisztelő volt felkonferálni a fiatal tehetségeket, valamint pályafutásáról kérdezni a korábbi Forma-1-es versenyzőt, Baumgartner Zsoltot.
(2019. szeptember 28. 10:21)
Nem is gondoltam volna, hogy Kecskeméten működik a világ egyik legnagyobb instant tészta gyár. Márpedig többszáz magyar dolgozik a japán Nissin cég Bács-Kiskun megyei telephelyén. Ezúttal egy szabadidőközpontban találkoztam velük, ugyanis csapatépítővel ünnepelték a közös munkát. Játékok, szórakoztató programok, evés-ivás és koncert - mindez egy szép őszi napon, Kecskeméten.
(2019. augusztus 22. 10:00)
Akárcsak tavaly, idén is Európa Kupa-futamot rendezett Magyarország. Akárcsak tavaly, idén is megtiszteltetésnek éreztem, hogy dolgozhattam az eseményen. Magyar, angol és német moderációt nyújtottam. A kecskeméti verseny legjobb magyar eredményét Király István szolgáltatta ötödik helyével.
(2019. június 17. 11:52)
Különböző korosztályok és felkészültségi szintek, egy közös cél: adományokat gyűjteni leukémiás betegeknek. Ez lebegett nagyjából 500 futó előtt múlt pénteken Grazban, ahol futóversenyeket rendeztek a jótékonyság jegyében. Kisiskolások, ifjúságiak és felnőttek futottak a látványos Eggenberg kastély körül. Megtiszteltetés ért, hiszen én lehettem az esemény német nyelvű moderátora. Igaz, nagyon meleg volt, de a hangulat, a jószívű emberek hozzáállása és gondoskodása amúgy is hónapokig melengetni fogja a lelkem. Gyönyörű nap volt.
(2019. április 30. 11:35)
Újabb részvételi csúcs dőlt meg a Fertő-tavi kerékpáros maratonon. Idén 1300 kerékpározó kerülte meg a tavat a megszokott 125 kilométeren. Ezúttal a szegedi Bazsó Márton révén magyar győzelem született. Egy élmény volt a helyszínen szpíkerkedni,  és magyarul köszönteni a győztest Ausztriában.
(2018. november 07. 21:18)
Minden évben pompás érzés a világ második legnagyobb közigazgatási épülete előtt dolgozni többnyelvű műsorvezetőként. A Bukarest Maratont a román fővárosban a Parlament előtt rendezik meg. A Pentagon után az a legnagyobb adminisztratív épület a Földön. Maga a maraton hatalmas élményt nyújt a futóknak és a közreműködőknek egyaránt. Én ötödik alkalommal ragadhattam mikrofont az eseményen. Egy élmény volt ezúttal is.
(2018. szeptember 25. 22:17)
(2018. május 15. 16:50)
Már hagyománnyá vált, hogy tavasszal a félmaratonon, ősszel pedig a maratonon veszem kezembe a mikrofont Bukarestben. Ezúttal tehát a 21 km-es versenyt kommentálhattam, ami idén is nagy népszerűségnek örvendett. Vasárnap több mint tízezren futottak a román főváros utcáin. Egy élmény volt őket köszönteni, majd pedig a célban üdvözölni. Gratulálok mindenkinek!
(2018. május 15. 16:16)
Stájerországban mindig különleges élmény műsort vezetni. A Grác melletti Mureck községben megrendezett triatlonversenyen olyan érzése van az embernek, mintha régi cimboráival találkozna egy nyugis, tavaszi hétvégén. Csodálatos táj, csendes, festői természet várja a résztvevőket a helyszínen. Idén is így alakult, de ettől függetlenül nem elhanyagolható az a tény sem, hogy igen színvonalas a viadal. A 2 km úszásból, 86 km kerékpározásból és 20 km futásból álló távot az U23-as világbajnok Till Schramm teljesítette a leggyorsabban, míg a hölgyeknél az Európa-bajnoki ezüstérmes cseh versenyző, Simona Krivankova győzött.
(2016. május 09. 20:59)
Gráctól 50 kilométerre, a Röcksee tó partján rendezték meg a 14-ik Austrian 1/2 Iron középtávú triatlonversenyt. Csaknem háromszázan álltak rajthoz, és teljesítették a 2 km úszás, 86 km kerékpározás és 20 km futásból álló távot. A magyar Petsuk Zoltán a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a második helyen végzett. Számomra megtiszteltetés volt többnyelvű moderációt nyújtani a helyszínen.
(2016. május 02. 16:18)
A sportról szólt a május 1. Fertőmeggyesen. Két nap alatt több mint 2500 ember mozgott, versenyzett a Fertő-tó partján. Szombaton futóverseyneket rendeztek, vasárnap pedig 25-ik alkalommal dördült el a startpisztoly a kerékpáros maratonon. Szép számban jelentkeztek magyar résztvevők, ami megkövetelte a többnyelvű műsorvezetést. Fertőmeggyesen Közép-Európa számos országából rajtolnak el a hagyományos kerékpárversenyen.
(2016. április 13. 16:05)
Idén is én vezethettem a kolozsvári nemzetközi maraton programját. Indokolt volt a többnyelvűség, ugyanis több mint 20 ország képviseltette magát a rangos sporteseményen. Idén egy új számot is bevezettek a szervezők, így az 5 km, a félmaraton és a maraton mellett 10 kilométeren is futhattak a résztvevők. Köszönöm a lehetőséget, szép verseny volt a "kincses városban". Több mint 3500-an futottak.
(2016. február 03. 13:32)
Egy újabb szánkó világkupa-futamon volt szerencsém többnyelvű sportmoderációt nyújtani. Az olaszországi Deutschnofen (Nova Ponente) adott otthont a sorozat ötödik versenyének. Óriási élmény volt az Alpokban dolgozni, főleg azért, mert ezúttal a német nyelv volt az elsődleges. Egy élmény volt!
(2015. február 20. 13:08)
Intenzív másfél hónapon vagyok túl a magyar közmédiánál. Január 5-től minden nap azt éreztem, hogy folyamatosan tanulok, tapasztalatokat gyűjtök, értékes embereket ismerek meg és fejlesztem magam. Hétköznapokon reggeltől estig dolgoztam, sokszor még hétvégén is aktív voltam. Gyakornokságom minden perce hasznos volt. Testközelből követtem a híradó elkészítését, a reggeli értekezlettől az adásig. A második héten már segítkeztem különböző anyagok elkészítésében, és utolsó héten már olyan nap is volt, hogy három önállóan elkészített anyagom került be a sporthíradóba. A szakma legjobbjaitól tanulhattam, óriási élmény volt.
(2015. január 09. 23:27)
Az új esztendőt Budapesten kezdtem. Egy kétszakaszos kiválasztási folyamat végén bekerültem a magyar közszolgálati média gyakornoki programjára. Testközelből figyelem a hírszerkesztést, a riporterek és műsorvezetők munkáját. Végigkövetem az adásba kerülő híranyag elkészítését A-tól Z-ig. A nap minden percében új tudást, ismereteket szerzek. A reggeli témaosztástól kezdve egészen az esti híradóig résen vagyok: riporterekkel dolgozom, segítem munkájukat, tanulok tőlük. Egy profi csapatba csöppentem, ahol mindennek megvan a rendje és ideje. Felemelő érzés olyan emberektől tanulni, akiket eddig csak a televízió képernyőjén láthattam. Most dolgozhatok velük, kérdezhetek tőlük, választ kaphatok sok szakmai kérdésre. Egy a lényeg: fejlődni megállás nélkül.